IBR-SYSTEM®

 

Történeti áttekintés

 

   Az evolúció bonyolult és összetett mágneses és elektromágneses térben zajlott és zajlik ma is. Ezek nélkül az elemi erők nélkül nem alakulhatott volna ki az élet. Nem lennének növények, állatok és nem létezhetne az emberiség sem. Életünket azóta is ebben az összetett környezetben éljük, amely folyamatosan hat mindennapjainkra, létünk legalapvetőbb élettani folyamatait is befolyásolja. Gondoljunk csak például az időjárási frontokra!

 

    A múlt század közepe óta jól ismert tudósok, kutatók és feltalálók munkássága nyomán egy új orvosi gondolkodásmód kezdett kialakulni. Közülük a legkiemelkedőbbek: Einthoven, Newton, Goldberg, Gurwitsch, Tesla, Rife, Presman, Voll, Marino, Becker, Basset, Popp. Dr. Franz Morell német, orvos a hetvenes évek második felében dolgozta ki egy teljesen új, biofizikai diagnosztikai és terápiás eljárás alapjait. Sógorával Erich Rasche elektromérnökkel, létrehoztak egy olyan berendezést, amelyet MORA névre kereszteltek. Ezzel új utat nyitottak az orvoslásban. A gyökeresen új elveken nyugvó terápia eredményei kitűnőek voltak. Olyan betegeket sikerült vele meggyógyítani vagy tartósan tünetmentessé tenni, akiket addig nem tudtak hatásosan kezelni.

   

    Orvosokból és mérnökökből álló kutató és fejlesztő csoport, tíz éves kutatómunka során kidolgozta azt a rendszert, amely mérföldkőnek számít. Nekik sikerült a világon először olyan bioelektromos jelsorozatokat elvezetni a testfelületről, amelyeket a beteg szervezete a berendezés által előállított speciális jelsorozatokra adott. A feltalálóknak sikerült egzaktan megmérni és grafikusan megjeleníteni a betegek szervezetének speciális, indukált bioelektromos jelzéseit. Ezt alkalmazzák kitűnő eredménnyel a diagnosztikában és a terápiában. A beteg szervezetének saját, speciális elektromos válaszait használják fel ahhoz, hogy a páciens önszabályozó, öngyógyító folyamatait serkentsék, optimalizálják.